Régóta nem irtam, se komolyat, se semmilyent...

...oka van mindennek... egy hete küzdünk a visszatérő kórral: a 41 fokos lázat már leküzdöttük szerencsére, de még vívunk sok csúnyasággal...

...azonban tegnap este olyan édes élményben volt részem, hogy minden bajság ellenére is erőt adó vidámság töltötte be nálunk a nappalit egy időre:

Este a kicsi fáradt Aprónép a szobában pihent én meg a Hiradó idejére újra kislány lettem, belehajtottam a fejemet Édesmami ölébe, hagytam, hogy simogasson, elüzve sok rossz gondolatot. Aztán az apró lábak kitipegtek és a helyzet felmérése után ellentmondást nem tűrően elkezdett az apró lábak tulajdonosa lefelé rángatni a kanapéról, a kényelmes anyai babusgatás ellazitó nyugalmából. Némi ellenállás után megadó hangon kérdeztem meg:

- Hát képes vagy lerángatni Édesanyát a földre? Ha leesek a földre megfázom...

Pár másodperc gondolkozás következett (a reakcióidő romlása egyértelműen a betegségnek tulajdonitható), majd váratlan mozdulattal kihúzta Édesmami háta mögül a párnát, a földre dobta és lerángatott rá...

- Moszt máj nem a föjdje eszel...

Mit lehet erre mondani? Nincs kérdésem, Tanár úr kérem :o)

Azt hiszem, nem csak a felnőtteknek kijáró sajátosság, hogy néha jobb formában vannak, mint máskor: így van ez életünk értelmeivel is. Természetesen az is előfordulhat, hogy a pokoli vasárnap este és hétfő után üditő és lehengerlő volt a tegnap esti és ma reggeli sziporka-áradat:

1/

Folyamatban az esti lefekvés, én már csak "csendes üzemmódban" asszisztálok a demégegyutojszóóót - vonatozáshoz. Fekszem a franciaágyon, Édesmami derékszöget bezárva a lábaimmal szintén áhitattal szemléli a kicsi ember komoly összpontositását.

Apróság egyszercsak odamászik hozzám, mélyen a szemembe néz és megkérdez:

- Mije dondojsz, Édeszana? Mi van a fejedben?

- Hát, tudod, Édesem, sokminden járt most a fejemben, a felnőttek már csak ilyenek...

Kicsit elgondolkozik, majd számára kedvezőbb választ keres:

- De mi van a fejedben? ...Pijosz vonat van a fejedben... hozzátaptojódik a zöld kocsihoz... jó?

Vigyorogva bólogatok, ő bevackol a karjaimba és figyelmét újra a vonatokra összepontositja.

Tekintetem összeakad Édesmamiéval és egyszerre buggyan ki belőlünk a nevetés.

Apróság összevont szemöldökkel és csipőre vágott kézzel fordul hozzám hátra ültében:

- Mi olyan vittes a hátam mögött?

2/

Reggeli küzdés a "lassaninduljunkazoviba" jegyében. Ülök az ágy szélén és bármely felkent és hivatásos mágust megszégyenitő mutatványsorozattal cserélem át a pizsamát utcai ruhára az izgő-mozgó Békakirályfimon. Váratlan esemény következik, negédes mosollyal rám néz (ilyenkor konkrétan elolvadok a pillantásától) és gyöngéden elkezdi simogatni az arcomat a kezecskéivel. Az áhitat pillanatai ezek, fizikálisan érzem, ahogy gyöngülök és olvadok a szeretettől...

Közel két perc simogatás után van végre erőm újra ráemelni a tekintetemet, a mosoly az arcán, a gyöngéd, mégis napsugárerejű szeretet a csokoládé-színű szemeiben változatlan. Tekintetét a szemembe fúrva félrebillenti fejecskéjét és az összetéveszthetetlenül imádnivaló cingár hangocskáján megkérdezi: "Jójeszett?"

...és választ sem várva továbbrohan, gurgulázva a nevetéstől, hogy újabb csetepaté következik, mert a nagy szeretgetésben a zokni valahogy kimaradt...

Micimackó jó barátunk, esténként valamelyik vonatkozó témájú képeskönyvét olvasgatom utódomnak általában, vagy ő olvassa, esetleg beszélgetünk a képekről. Tegnap este is ez történt....

Nagy valószinüséggel mindenki ismeri a jelentet, mikor Sinkovits Imre összetéveszthetetlenül bársonyos baritonja elmeséli, hogy bizony-bizony, itt lakik Micimackó, Mr. Sanders, de mi csak úgy mondjuk, hogy Kovács János név alatt...

Nos, ez gyermeki átiratban igy hangott a megfelelő kép láttán...

"Itt lakik Micimackó...    

....ide van irva: Mi-ci-mac-kó....

(némi gondolkozás után magától értetődő kiegészitést tesz)

Müller Micimackó..."

Vidám napot kivánok Mindenkinek,

Belph

Ui. családnevünket szándékosan változtattam Müllerre, de az alliteráció élvezeti értékét igy sem csökkenti :D

Az első hét óvoda gyöngyszeme:

- Ebédeltél, Kicsikém?

- Iden.

- Finom volt az ebéd?

- Iden.

- ...és mi volt az ebéd?

- Nem tudom...

Vidám napot kivánok Mindenkinek,

Belph

Rájöttem, egyszerűbb itt lejegyzetelnem a zseniális gyerekszájakat, mint kis papirfecniket gyűjteni valamelyik könyv belső boritójának tövében...

...arról nem is beszélve, hogy talán más is mosolyog rajtuk egy-egy jóízűt...

....természetesen a blog teljes tartalmára minden jog levédve (valamiből finansziroznom kell majd a Yale Marketingkurzusait pár év múlva :D)

Néhány hete áll a teraszon és révedezik maga elé. Egyszercsak odafordul hozzám és a buksijára mutat:

- Édeszana, ötjetem van.

Leguggolok hozzá és megkérdezem:

- ...és milyen ötleted van?

Megfontolt válasz érkezik:

- Hát, hát, hát... pijosz (piros)

Másnap délután a jelenet ismétlődni látszik:

- Édeszana, ötjetem van.

Leguggolok hozzá és (mosolyogva, mivel ismerve őt sejteni vélem a választ) megkérdezem:

- ... és milyen ötleted van?

Büszke felelet érkezik:

- Hát, fekete.

Majd magyarázólag hozzáfűzi (gyengébbek - értsd: az én - kedvéért):

- Befestettem....

Vidám napot kivánok Mindenkinek,

Belph

Esti lefekvés, fekszünk az ágyban, túl a nap megbeszélésén, tényleg csak az álombamerülés van hátra.

A hosszú csöndet cingár hangocska töri meg:

- Édeszana, van egy puszi a számban

Elhelyezkedik, szája az arcomon, vár vagy egy fél percet és megszólal:

- Fidejem-fidejem, a puszi ejőjeláthatólag öt pejcet készik

Vidám estét kivánok Mindenkinek,

Belph