Régóta nem irtam, se komolyat, se semmilyent...
...oka van mindennek... egy hete küzdünk a visszatérő kórral: a 41 fokos lázat már leküzdöttük szerencsére, de még vívunk sok csúnyasággal...
...azonban tegnap este olyan édes élményben volt részem, hogy minden bajság ellenére is erőt adó vidámság töltötte be nálunk a nappalit egy időre:
Este a kicsi fáradt Aprónép a szobában pihent én meg a Hiradó idejére újra kislány lettem, belehajtottam a fejemet Édesmami ölébe, hagytam, hogy simogasson, elüzve sok rossz gondolatot. Aztán az apró lábak kitipegtek és a helyzet felmérése után ellentmondást nem tűrően elkezdett az apró lábak tulajdonosa lefelé rángatni a kanapéról, a kényelmes anyai babusgatás ellazitó nyugalmából. Némi ellenállás után megadó hangon kérdeztem meg:
- Hát képes vagy lerángatni Édesanyát a földre? Ha leesek a földre megfázom...
Pár másodperc gondolkozás következett (a reakcióidő romlása egyértelműen a betegségnek tulajdonitható), majd váratlan mozdulattal kihúzta Édesmami háta mögül a párnát, a földre dobta és lerángatott rá...
- Moszt máj nem a föjdje eszel...
Mit lehet erre mondani? Nincs kérdésem, Tanár úr kérem :o)
