Pillangókra várva

 2014.10.16. 13:24

Pillangó sokféle van... van szines és rejtőzködő, apró és óriás, mindenkinek más a kedvence (már ha lehet ilyen megnevezésére bárkit is megkérni...) Az enyém azt hiszem a kis káposztalepke: egyszerű teremtménye a természetnek, de borzasztóan vidám jelenség, ahogy a kertben tréfát űz a gyerekekkel, nem igaz?

Honnét is jutott ez eszembe? Mostanában egyre többet gondolok kedves volt kolléganőmre, illetve arra, amit a lepkék kapcsán mondott:

Történt ugyanis, hogy visszalátogattam volt cégemhez és leültünk kávézni egyet, megbeszélni az elmúlt időszak történéseit azzal a bizalommal, amit évekig vált-vállhoz vetve 14-16 órázó kollegiális-bajtársi viszony során tud csak két kollegina kiépiteni. Pedig nagyon nem hasonlitunk egymásra, mégis valószinüleg ebből eredeztethető ez a kicsit sóvár irigységfélével átitatott mérhetetlen elismerés és tisztelet: ő a magas légies barbie-baba, a hihetetlenül zseniális számvitel - kontrolling tudásával, én a gömbölyke fekete  macska a "valahogy mindig mindent elintéző" menedzsment kvalitásaival, legalább féltucat évig vittük a főnökünk mellett/alatt/olykor helyett a csapatot. Mindig szivesen tudtam volna a magaménak a nem udvariaskodó, mégis simulékony őszinteségét, a bájt, amitől a méreg is édes mézzé változik a kezéből, irigyeltem, hogy nem rág meg mindent utólag is negyvenszer, nem morfondirozik és emészti magát visszamenőleg, ahogy én tettem és teszem, szerencsére már elenyésző alkalommal csak... Nevezett kolléganő és a vele egy irodába helyezett újonc kolléga között titkos románc szövődött, tartott évekig a felvállalatlan élettársi kapcsolat, ők eljátszották, hogy titkolják, mi eljátszottuk a kedvükért, hogy vakok vagyunk és hülyék és persze a normálisnál mindig kicsit többet vártunk a kopogás után az irodájuk ajtaja előtt...

Mire megszületett a gyerkőcöm és életem addigi folyásán átsöpört az én kis magánéleti cunamim, ők is szétmentek, tudtam meg jobbról - balról, jóindulatúan aggódó vagy kevésbé jóindulatúan kárörvendő forrásokból, igy igencsak időszerű volt, hogy nyalogassuk kissé egymás sebeit...

A beszélgetés során, akkor már majd egy évvel a szakitás után késznek érezte magát egy új szerelem befogadására az életébe, számomra megdöbbentő céltudatossággal vázolta terveit és magam is meg-megdöbbenek a mai napig azon a görbe tükrön, melyet a sors tartott elém, benne janus-arccal látva a múltam hibáját és a jövőben elkerülendő téves-gyáva döntéseket.

A történet idején találkozgatott egy fiatalemberrel, aki rajongott érte, kiemelkedően magas EQ és IQ hányadosokkal, kiváló kvalitásokkal és megnyerő küldősvel, de mégis a szakitás mellett döntött az én szép szőke ex-kolléganőm. 'Miért?' kérdésemre egyszerű választ adott: 'Nem voltak pillangók' vagyis az a gyomorszoritó érzés, amitől mindent felforgató szerelemmel csiszolódik össze két ember, a részéről nem volt meg. A jövőbeli társat pedig három kitétellel határozta meg: 1/Legyen jó humora 2/Legyen vele egyenrangú 3/Hozza el a pillangókat

Mintegy fél éve e-mailt kaptam tőle, esküvői meghivóval. Egy kérdéssel válaszoltam: 'Pillangók megvannak?' Gyorsan jött a válasz a smile után: 'igen'

Számomra a tanulság: nem szabad félmegoldásokkal megelégedni! Nekem is sokmindenben máshogy alakul(hatot)t volna az életem, ha nem nézem a racionális paramétereket, ami alapján jó csapat lehetünk a vonatkozó fiatalemberrel (családi háttér, diplomák száma, elvből nem számitó anyagi háttér, külső paraméterek) mert igenis jár a pillangó mindenkinek. Jár az, hogy önfeledten, a tökéletes kapcsolat és tökéletes társ-támasz biztos tudatában tudjon belekezdeni egy közös további életbe és azon is túl... Mert kell az, hogy elengedhessük magunkat, ne egy modoros, kiszámitott feltételrendszer szabta boldogságban feledkezzünk rá hetek - hónapok - évek múlva, hogy pont a kapcsolat sava-borsa maradt ki az életünkből. Kell és elengedhetetlenül szükséges az, hogy a századik találkozás előtt is legyen egy futó pillantás a tükörbe, eszeveszett vágy egy gyors puszira a nyilt utcán akár, hogy gondolatba is fel tudjuk idézni a jólismert, csak nekünk kedves és sokat (mindent) jelentő illatot...

 

Most már én is várom a pillangókat... életemben talán először, de reményeim szerint mindenképpen utoljára!

Címkék: jövő szabály társkeresés hit szeretet probléma tanulság tanács randevú társ új élet szakitás egyedül újrakezdés csalódás pillangó internetes társkereső

Vicces szösszenet, ahogy az élet irja:

Ezer éve nem néztem bele egyik e-mailes postafiókomba... egész pontosan március óta...

Akkortájt hirtelen felindulásból, vagy bármi egyéb okból vezérelve, ebbe ne is menjünk bele, regisztráltam egy társkereső oldalra... aztán ott is hagytam, nem az én világom... nem néztem meg azóta sem az e-mailfiókot, amit csak emiatt hoztam létre... most azonban úgy gondoltam, hogy rendet teszek a gépen, törlöm a fiókot (mármint az e-maileset)... ott viritott benne egy üzenet, hogy az ominózus virtuális petrezselyemárus üzenetet kapott... gondoltam, itt az alkalom, törlöm azt a felületet is és láss csodát:

március elején kaptam ott egy levelet egy Patrik nevü fiatalembertől, aki élete nagy szerelmét kereste az adatlapja szerint és imád főzni, kirándulni, hüséges és odaadó, szóval minden sebzett női lélek álma...

Jelzem, ő volt a feladó...

...az üzenet pedig lakonikus volt: "Szia Kriszti vagyok, te levelezel és találkozgatsz az élettársamal, X. Bálinttal?"

 

 

Hölgyek, Urak!

Azon túl, hogy először elvigyorodtam magam, másodszor elszégyelltem magam a vigyorért, harmadrészt feltettem magamnak a nagy kérdést: ha az ember épp kimászni készül a gödörből és úgy érzi, hogy már a peremen egyensúlyoz, kell neki egy ilyen élmény?

Hogy lehet igy újra hinni, bizni, ha embereknek már semmi sem szent?

Címkék: vicces társkeresés újrakezdés egyedülálló szülő internetes társkereső

süti beállítások módosítása