Ha az ember egyedül marad egy hosszabb kapcsolat után, jó esetben akkor is nekikezd egy önvizsgálatnak, ha csak az ő életéről, jövőjéről van szó. Kicsit nehezebb és fájdalmasabb ez a "szembesitő show" akkor, ha gyerekkel, pláne kicsivel marad egyedül valaki.
Amikor megkaptam a magam pofonját (szerencsére csak átvitt értelemben), pontosabban amikor hajlandó voltam már nem homokba dugni a fejem, hanem szembenézni vele, hogy én most bizony pofont kaptam, de akkorát, hogy az egy profi nehézsúlyú boxmeccsen is biztos k.o.-t okozna, karomon egy 10 hónapos "nem átlagos" kisgyerekkel, nos, el kell ismerjem, nehezebben oldódott a görcs és sokkal több fájdalmat okozott az önmarcangoló ok-okozat kutatás, mint az épülésemet szolgálta volna. Eltelt másfél év és most kezdek madártávlatból is rátekinteni az életem eme nem túl rózsás fejezetére és be kell lássam, hogy valami sorsszerüség azért van ebben az egészben...
Tudományos cikkek, kutatások foglalkoznak vele, hogy a párok életében minden 7. év milyen kritikus, merthogy akkorra esik a legtöbb kapcsolat felbomlása, válás, stb. Ezt azzal magyarázzák, hogy az emberi sejtek, ebből adódóan maga az ember újul meg 7 évenként és ez annyi változással járhat, hogy vannak kapcsolatok, amelyek ezt nem tolerálják. Végiggondolva ezt és áttekintve felnőtt életem 7 éves periódusait számomra is szembetünő a változás és azt látom, hogy valójában most érek el/értem el a ciklus végét. Levetve, elengedve, elfogadva sok mindent, most kezdek készen állni egy olyan új életre, ami sokkal több jót hozhat nem csak nekem, de az engem körülvevő és számomra fontos embereknek is...
Az elmúlt nagyjából fél évben, kerestem, kutattam azokat a dolgokat, amelyek erőt adhatnak, amelyekből erőt, valamiféle megnyugvást merithetek. Sok barátom lett időközben, őket a sors ajándékának tartok, és remélem, nem csak szükségszerü átutazói voltunk egymás életének, nehéz szakaszainak, hanem hosszan tartó véd- és dacszövetségek köttettek - de erről talán máskor.
Az egyik legnagyobb erejü "Bölcsek köve" számomra a bizonyára sokak által ismert "East of Eden" (magyar forditásának cime: Édentől keletre) volt és az máig. Maga a történet, nyelvezet egy dolog, de a fő üzenete, úgy gondolom, sok szempontból rakott irányba az elmúlt időszakban, ezért is ajánlom szivesen.Számomra az üzenete az, hogy mindig magad döntesz (timsel). Ha a legnagyobb, legragacsosabb trutyiban is ülsz nyakig, akkor is nálad a döntés, hogy küzdelem nélkül merülsz el, vagy küzdesz és a küzdelem során elfogadsz és használsz segitséget, barátokat, a sors által dobott köteleket (és olykor egy lélegzetvételnyi küzdelemmentesség is lehet ajándék, amikor egy baráti karban megkapaszkodsz, vagy a szülői ölelésben kisirhatod magad...). Már gondolkoztam rajta, ha egyetlen tetoválást mindenképpen el kellene helyeztetnem a testemen, valószinüleg ez a szó kerülne fel rám, hogy a szó szoros értelmében is a bőrömbe ivódva éljek aszerint, hogy a döntés az enyém. ...és most már merek is dönteni, hogy a boldogságra és a teljességre törekszem ebből a nem túl vidám helyzetből is... mert én döntök, hogy nyalogatom tovább a sebeimet, még több frusztrációt generálva magamnak és a szeretteimenk, vagy éppen megrázom magam és a munkámban egyébként oly jellemző céltudatos - maximalista - nemismerekakadályt énemet állitom csatasorba és igenis újra megteremtem a boldogság szigetét, csak épp egy férfi fog belőle hiányozni (egyelőre).
Kivánom hát Mindenkinek a "timsel" erejét,
Belph
