Rég nem jártam itt, elnézést érte...
...van az úgy, hogy annyi minden történik, befogadni is kész képtelenség... máskor meg alig - alig valami és van idő a megérlelt gondolatok szabad áramlásának...
Jelen állás szerinti inkább Szépnét idézném: "eddig-eddig-eddig vagyok" :)
Hogy hogyan telt a hétvége? Nos, van, ami meglepően jó volt és van, amit csak az önmagamtól elvárthoz képest (valahol nagyon mélyre pozicionáltam) hoztam jobban... Most volt az első olyan láthatás, ahol a Gyerkőc házon kivül aludt. Nehéz volt rá felkészülni... Nekem is, neki is, a szüleimnek is... Az ügyeleleten kezdtünk, mert hát nem egyszerü az élet, sikeresen végighallgattuk három felvonásban Pali anyjának monológjait, amit az ő finom, visszaadhatatlanul magasan kvalifikált és pallérozott stilusában sikerült megosztania velünk és az épp arra szenvelgő járókelőkkel, vonatkozóan az én jellembeli hiányosságaimra, valamint mindenféle felmenőm minősithetetlenül minősitett egyéb paramétereire.
.....és engedjük igy el nyugodt szivvel a gyereket, hogy semmi káros behatás, vagy "agymosás" nem fogja érni...
...apuka összefoglalója szerint (vasárnap délután) a gyerek pazarul érezte magát vele... a keddi levelében pedig rámutatott, hogy amikor vasárnap délelőtt a gyerek haza akart már jönni, ő volt annyira jó fej, hogy egyből hozta is haza... valami ellentmondást én azért ebben vélek felfedezni, de biztos csak az én kicsinyes féltékenységem az oka, ugyebár :)
S hogy hogyan is éltem én meg (és túl)?
Nos, előre felépitett programokkal, hogy még egy pillanatom se legyen gondolkozni, belegondolni... ennek a tudatos előkészitésnek köszönhetően erős nőként engedtem útra a gyerkőcöt és úgy is fogadtam... utána volt egy kis megborulás, mikor bejött a kapun, kezében az apukája "búcsúajándék" dobozával (korábban mindig üres kézzel érkezett) és igy ugye nem nekünk örült még egy fél napig... aztán átcsaptunk a másik végletbe: hétfőn sem dolgozni nem tudtam menni, sem egyedül wc-re... eltelt pár nap, most nagy sirás-rivások után hajlandó elviselni hogy az utolsó tárgyalásokra személyesen kell még bemennem pár órára... tele vagyok karmolás, harapásnyommal... ...és mindenki elhiheti: nem túlzás és tényleg van ilyen... gondolom erről sokan tudnak pro és kontra tapasztalatokat megosztani... van, ahol ez valóban kiemelkedő szinészi és maszkmesteri munka eredménye, de van - mint esetünkben is -, hogy ez valóban a napokat beárnyékoló tornáca a pokolnak...
...és sajnos az a tapasztalatom, hogy ahol az apuka tud/szeretne kultúrált módon eljárni, ott az anyuka produkál érthetetlen és müvi fordulatokat, ahol anyuka próbálja a gyerek érdekeit nézni, ott apuka a kerékkötője a dolog rendezett kezelésének... ehhez persze még eltérő módon járulhatnak hozzá mindenféle jóakarók és kevésbé jót akarók... és szomorú kimondani: nem a másik félnek, hanem a leginkább sérülésképes szereplőnek, a gyermeknek!
...mégsem szándékozom a puszta tények olykor-olykori közlésén túl a számra venni Palit (lehet, hogy a nőnemü felmenőjével nem tudok majd ilyen udvarias lenni egy - egy indokolt pillanatban...), mert egyfelől valamiért csak szültem tőle egy gyereket, és attól függetlenül, hogy a jelen eszemmel már nagyon elbeszélgetnék az akkori fejemmel a témát és párválasztásomat illetően, azért csak a gyerekem apja, 50% génállományának adója, másfelől az Élet és a Karma - hitem szerint megspékelve még mindez a Jóisten olykor szarkazmusba hajló humorával - egyszer még az orrára koppint minden, nem a gyerek érdekében megcselekedett tette átvételi elismervényével...
De visszatérve az eredeti kérdésemre: köszönettel tartozom mindennek és mindenkinek, aki terelte és irányba rakta a gondolataimat, lekötötte az energiáimat és túlélhetővé tette a 26 órát az életem értelme nélkül: a balatoni napfénynek, hogy mosolygott rám, a máriai fagyisnak, hogy kivételesen volt a kedvenc fagyimból, a rádiónak, hogy vidám zenéket játszott, a szennyes ruháknak, hogy halomban álltak és kénytelen voltam a takaritással egyetemben velük is foglalkozni, a Szüleimnek, hogy ritka pozitiv légkörben tartottak, de nem nyomtak agyon az "aggódunkértedugyenincssemmibaj" tekintetükkel, a sétapartneremnek, hogy vérét a szúnyogoknak áldozva szórakoztatott, a barátaimnak, hogy érdeklődtek és érdeklődnek a mai napig is, a főnökeimnek, hogy... hogy... nos, arra nincsen szó, mennyire elismerésre méltóan emberien állnak a családi passio-nkban mellettünk...
Igy zajlik hát az élet...
...az éltem újra dobozokban... szeptembertől már feliratkoztunk mindenféle programokra... találtam terapeutákat, test- és lélekgyógyászokat... értelmes, hasznos munkát...
...készülünk...
...valami újra, valami szebbre, valami értékállóbbra...
...és a legfontosabb: együtt, szeretetben...
