Azt hiszem, nem csak a felnőtteknek kijáró sajátosság, hogy néha jobb formában vannak, mint máskor: így van ez életünk értelmeivel is. Természetesen az is előfordulhat, hogy a pokoli vasárnap este és hétfő után üditő és lehengerlő volt a tegnap esti és ma reggeli sziporka-áradat:

1/

Folyamatban az esti lefekvés, én már csak "csendes üzemmódban" asszisztálok a demégegyutojszóóót - vonatozáshoz. Fekszem a franciaágyon, Édesmami derékszöget bezárva a lábaimmal szintén áhitattal szemléli a kicsi ember komoly összpontositását.

Apróság egyszercsak odamászik hozzám, mélyen a szemembe néz és megkérdez:

- Mije dondojsz, Édeszana? Mi van a fejedben?

- Hát, tudod, Édesem, sokminden járt most a fejemben, a felnőttek már csak ilyenek...

Kicsit elgondolkozik, majd számára kedvezőbb választ keres:

- De mi van a fejedben? ...Pijosz vonat van a fejedben... hozzátaptojódik a zöld kocsihoz... jó?

Vigyorogva bólogatok, ő bevackol a karjaimba és figyelmét újra a vonatokra összepontositja.

Tekintetem összeakad Édesmamiéval és egyszerre buggyan ki belőlünk a nevetés.

Apróság összevont szemöldökkel és csipőre vágott kézzel fordul hozzám hátra ültében:

- Mi olyan vittes a hátam mögött?

2/

Reggeli küzdés a "lassaninduljunkazoviba" jegyében. Ülök az ágy szélén és bármely felkent és hivatásos mágust megszégyenitő mutatványsorozattal cserélem át a pizsamát utcai ruhára az izgő-mozgó Békakirályfimon. Váratlan esemény következik, negédes mosollyal rám néz (ilyenkor konkrétan elolvadok a pillantásától) és gyöngéden elkezdi simogatni az arcomat a kezecskéivel. Az áhitat pillanatai ezek, fizikálisan érzem, ahogy gyöngülök és olvadok a szeretettől...

Közel két perc simogatás után van végre erőm újra ráemelni a tekintetemet, a mosoly az arcán, a gyöngéd, mégis napsugárerejű szeretet a csokoládé-színű szemeiben változatlan. Tekintetét a szemembe fúrva félrebillenti fejecskéjét és az összetéveszthetetlenül imádnivaló cingár hangocskáján megkérdezi: "Jójeszett?"

...és választ sem várva továbbrohan, gurgulázva a nevetéstől, hogy újabb csetepaté következik, mert a nagy szeretgetésben a zokni valahogy kimaradt...

Mit tehetünk egy őszbe hajló hétvégén egy kicsi gyerekkel, hogy ne kelljen a lakás 4 fala között kinlódva, ezredjére körbemenni a vonatpályán, kisautót mosni, békát rajzolni, csigát festeni, Micimackó történetét elolvasni?

Ha egy kicsit figyelünk a gyerkőc jeleire és a környezetünkben lévő lehetőségek hivó szavára, könnyen lehet olyan csodás programban részünk, mint nekünk volt...

Történt, hogy reggel, 10 óra tájban újfent kezembe akadt a vonatos prospektus, melyen a mozdonyt napjában többször nagy áhitattal szemléljük meg, illetve napi rendszerességgel meg is látogatjuk, a személyzet már jól ismeri a legnagyobb és egyben legkisebb rajongó hátam mögé bújtatott kiváncsi tekintetét. Ez együtt jár természetesen azzal, hogy a vonatot én simogassam meg, én beszéljek a remiz-es bácsival, én kérdezzem meg, hogy a papirvonatot elvehetjük-e, és így tovább... vagyis a legeslegesleghaloványabb esélye sem volt meg, hogy ő maga a közelébe menjen, urambocsá' fel is szálljon, egy ilyen törpenövésű vasparipára.

Tegnap azonban a reggeli felhők szakadatlan gyülekezése folytán gondoltunk egy nagyot és mielőtt a kicsi ember felocsúdhatott volna, már tuszkoltuk fel a 11-kor induló szerelvényre. A jegyeket ő adta oda a "kalapos bácsinak" (csak remélni merem, hogy Thomas vonatkozó részeit ő is ismeri és nem valami búrkolt sértésnek vette, lévén, hogy egy fia kalap sem volt rajta) és még az orra is az üveghez tapadt a nagy csodálkozásban... megismerte, hogy merre szoktunk sétálni, hol szoktak biciklizni a Papival, hol állnak meg integetni a kis gőzösnek, hol következik az autópálya alagútja...

Aztán nagyjából félúton az alábbi eszmefuttatást hallgathattuk végig:

- ..., tetszik a vonatozás?

- Iden, nagyon tetszik. (kis csönd, majd kinyilatkoztatást tett) Ude - ude medmontam, hod jó lesz. (kedves Olvasó, emlékedbe idézném ama bekezdést, melyben azt ecsetelem, hogy a közelébe se lehetett vinni a vonatnak, még vad könnyes tiltakozás mellett sem). Ude - ude, medmontam...

- Igen, Kicsim, te megmondtad :)