12 nap... ennyi telt el a számomra - jelen állás és tudásom, belátásom szerint - sorsforditónak is tekinthető július 17.-e óta. Jobb lett volna jelen sorokat aznap este monitorra vetni, de nem úgy alakult, hogy hozzájutottam volna. De nézzük sorjában, mi is történt, miért van az, hogy még mindig kissé kapkodom a fejemet és próbálok felzárkózni az eseményekhez....

...azonban ehhez kissé hátrébb kell nyúlni az időben, hogy minden részlet megfelelően kerülhessen a helyére annak is, aki nem kisérte végig napról - napra az életünket

Amikor a 10 hónapos kicsi emberrel úgy köszöntött ránk a 2012-es esztendő, hogy ketten maradtunk, egy apai identitását még igencsak keresgélő férfi nélkül, nyilvánvaló volt, hogy küzdelmes időszak áll előttünk. Amikor - nevezzük igy - Pál úgy döntött (mintegy 9 hónapnyi merengés, tünődés és anyukájával folytatott taktikai eszme-cserék folyományaként), hogy hajlandó lenne mégiscsak családdá lenni velünk, bizva abban, hogy talán mégiscsak meg tudom adni a gyerekemnek azt a családképet, amiben én nőttem fel és előttem még sok - sok "belphgeneráció",  nos hajlandó voltam 260 kilométerre a támasszá lett szülői háztól, újra a főváros közelében, munkát keresni és találni - csak halkan és zárójelben jegyzem meg, hogy kiváló karrierlehetőséggel és az ezzel járó elismeréssel. Csakhogy...

...csakhogy az élet úgy hozta, hogy Pali a családegyesitést úgy gondolta, hogy ezentúl még azt is ő mondja meg, hogy mikor találkozhatnék a Szüleimmel, akik a bajban mellettem álltak, akiknek a diplomáimat, értékrendemet és valójában mindent köszönhetek, ami vagyok. Ezt természetesen nem vállaltam, vele azóta dúl az egyre csúnyább fordulatokban is bővelkedő armageddon. Fel volt hát adva a lecke, hogy ezen az új helyen kezdünk/kezdhetünk-e új életet, minden segitség nélkül egy alig kétévessel... Mivel a karrierem gyorsan ivelt, igy kerestem a megoldást, hogy tudunk gyökeret verni az új helyen. Sok új baráttá lett kolléga tartotta bennem a lelket és csalt mosolyt egy-egy kávé vagy tea mellett az arcomra, ha csüggedni kezdtem. ...mert volt miért... bölcsi hiányában (a magánlétesitmény három nappal a kezdésünk előtt küldött egy szomorú e-mailt, hogy az intézmény családi okok miatt bezár) kétnaponta ingáztam (és teszem még most is) 260 kilométert. Egyik nap hajnali négyes kelés és indulás, másnap esti érkezés egy olyan munkahely támogatásával, akiket tényleg aranyba kellene önteni: bár multicég, de nem probléma, ha a munkámat elvégzem, hogy a túlórákat lecsúsztatom, nem pedig pénzben kérem, hogy akár egy hetet otthonról dolgozom becsülettel, hogy akár a nap közepén vehetek ki szabadságot, mert az úgy alakult az életünk... Ezzel együtt a küzdelmes másfél év még túlélhető lett volna, azonban Pali leselkedései, munkahelyem előtti várakozásai, a fizetésem iránti lelkes érdeklődése és még sorolhatnám (a "hogyan kerültem egy hozományvadász hálójába" cimü fejezet majd egy másik poszt témája lesz) tetézve azzal, hogy a kicsi ember fejlődése nem úgy alakult, ahogy jó lett volna, megérlelte az elhatározást, hogy feladok itt mindent és új medret keresek életünk folyásának.

Július 17-én pedig beadtam a felmondásomat. Illetőleg adtam volna... mert alig fél óra alatt a teljes vezérkar azt kereste, hogy hogyan lehetne biztositani, hogy akár évekig otthonról, az istápolásra szoruló gyerkőcöm mellől tudjam végezni a munkámat.... vagy egy másik munkát a cégen belül... akárhogy is... ha valaki azt mondja nekem, hogy 2014-ben egy magyarországi multi megtesz egy ilyen emberi gesztust, hát, szerintem orvost hivok hozzá... nem tagadom, elsirtam magam... mert igy nem kell a tartalékainkat felélni, nem veszik kárba másfél évtized küzdelmes előremenetelése, értelmes-érdekes munkát végezhetek és mindezt úgy, hogy 24 órában otthon lehetek, vihetem a gyerkőcöt terápiára, orvoshoz, bölcsibe/oviba és ha jól alakulnak a dolgok, visszatérhetek a karrierlétrám akár egy felsőbb fokára is...

...igaz lehet a mondás, hogy amit egyik kézzel elvesz, azt megadja a másikkal?

...és bármilyen hihetetlen, aznap a napom nem ért véget... de ezt talán majd egy másik alkalommal...