Nem is olyan régen került a kezembe egy érdekes újságcikk, riport, ha úgy tetszik az egyik megyei napilapban (http://zaol.hu/hirek/ocsi-racuppant-anyura-1658654). Sok gondolatot ébresztett bennem, és ennek hatására a zárszóként megidézett Grastyán idézet új értelmet és újabb továbbértelmezést nyert számomra:
"a játék olyan drog, amit nem követ másnaposság"
Meggyőződésem, hogy a játék szót nyugodtan kicserélhetjük a szeretetre. Mert a SZERETET is drog, függőséget okoz, a világ legszebb és legősibb értelmében... olyan fajta egymástól való feltétlen függését két embernek (nemtől, kortól függetlenül), amely akár mindenen átsegithet...
Álljon rá egy kis bizonyiték, és annak némi empíria útján történő alátámasztása - természetesen szigorúan csak jelen sorok szerzőjének világnézetét tükörzően:
Olvastam egy tanulmányt, melyben a szerzők azt bizonygatták tudományos levezetéssel, csoport- és pszichológiai tanulmányok bemutatásával, hogy az a gyermek, amelyik egy nap 12 ölelést kap élete kisgyermek (é. kisikolás korig záródó szakaszában), mekkora vértezetet kap ezáltal: érzelmi stabilitást, immunitást, önállóságot, önkontrolt és önkritikát, önbizalmat, reális képességet a felnőttkori boldogságra.
Ez a gondolatmenet életünkből adódóan különösen érzékenyen érint, ezért sokszor jutnak eszembe azóta is e szavak. S hogy merre sodródtak a gondolataim ennek hatására? Két fő irányban áradt minden csapongó gondolat, olykor csak sugallat szintű érzés...
Egyfelől, meggyőződésem, hogy nemcsak önállóság, önkonrtoll és önbizalom leledzik napi 12 ölelésben. Hanem a szeretni tudás készsége, képessége is, hiszen minden kisgyerek mintát másol (jót vagy rosszat, de...), következetesen tartanak görbe tükröt elénk szokásainkkal, beidegződéseinkkel, olykor tudatos vagy tudattalan keresztjeinkkel... Miért ne ebben másolnának bennünket? Ha azt látja, tapasztalja, hogy normális dolog, sőt, magától értetődő egy kis simogatás, gyors puszi, ösztönös ölelés és az nem a tudatból jön, vagy a "jólneveltségből", hanem valós törődésből, féltő gondoskodásból, miért ne lenne természetes neki is, hogy csak odahajolva játék közben egy puszit adjon Édesanyja, Mamija-Papija kobakjára, kezére...
...mert nálunk természetes, hogy mondjuk a boltban állva, várva a pénztársorban, az én 110 cm imádatom a hebrencs rendetlenkedései közepette egyszercsak villámcsapásra szelidül angyallá, hajol a kezemre, ad cuppanós puszit, majd egy homlokösszeérintősszeretlektégedösszemosolygás után újra szabadjára engedi az addig láncra-parancsolt minihurrikánt. Ilyenkor fel-felfigyelek a körülöttünk állók tekintetére.... Furcsa, hogy ritkán látok kérdést, furcsalló-rosszalló tekintetet pedig soha... kétféle szempár néz ilyenkor vissza rám... az egyik tudja, mit is jelent mindez, és milyen érzés... a másikban irigység van. Nem is ez a jó szó, nem is irigység, inkább valami fájó sóvárgás...
Másfelől, meg nem hazudtolva a bennem lakó szakembert, végeztem egy kis fejszámolást, mit is jelent a napi praktikumra forditani 12 ölelést :)
Hétköznap, ha 7-kor ébred a gyermek, jár egy ébredés utáni ölelés (1.)
Lefekvés előtt megint csak jár egy búcsúszeretgetés, legyen ez este nyolckor (2.)
Ha bölcsibe / oviba / iskolába megy, búcsúzáskor megintcsak jár egy (3.) - legyen ez fél nyolc magasságában
Ha a fent nevezett vonatkozó tanintézményből elhozzuk, megint csak dukál egy (4.) - nagyságrendileg délután négy körül
Nomármost a délután négy és este nyolc közötti négy órára marad nyolc ölelés. Némi matematikai alapmüveletet segitségül hívva az félóránként egy ölelést jelent. Ha végiggondoljuk, hány olyan pillanat van az életünkben, amikor indokolt lehet egy spontán szeretetmegnyilvánulás, akár egy nevelőcélzató rádörrenés helyett, mennyivel könnyebb szívvel éli meg a pillanatokat kicsi és nagy egyaránt (javasolt szituációs gyakorlat: Gyermek áll az asztal tetején, szivünk majd kiugrik, mikor meglátjuk. "Büdös kölke jössze le onnét" (helytelen válasz) "Kicsikém (öleljük magunkhoz és ezzel emeljük is le), nem szabad ide feljönni, mert leesel, megütöd magad és fájni fog. Te is nagyon fogsz sirni, de én is, hogy nem fogadtál szót (megint...)" (helyes válasz és egy ölelés már meg is van a nyolcból, de akár ezerből is :) (5. - ∞)
Empíria:
Mivel a fenti tanulmány erősen foglalkoztatott, csináltam egy tudatosan tesztelt napot, az egyszerűség/nehézség kedvéért hétvégén... aztán felhagytam a számolással, valahol a reggeli végén...
Mert hogy is zajlik nálunk a reggeli? "Bébikém légyszives, gyere egyél kicsit...Bébi légyszíves ülj le enni...Hahóóó, légy kedves végre figyelni rám..." erélyesedik fokról fokra a bennem lakó szigorú anya... aztán a hosszas duruzsolás - unszolás - könyörgés hatására, Őfelsége egy kegyes és kősziklaolvasztó mosoly társaságában megérkezik, helyet foglal, majd két harapás után feláll a székre, szemeiből süt a szeretet, miközben kitárja karjait és "Édeszana, nad ölelééééész!" csatakiáltás kiséretében elrugaszkodik, tudva, a mindig megóvó kar időben odaér, elkapja, ölébe vonja... Aztán elhelyezkedve az ölemben vidáman elmajszolja a reggelimet, olykor homlokát az enyémhez nyomja, duruzsol kicsit, majd reggelizik tovább, néha elidőzve szabad mancsocskájával a kezemben... ...és legyen a föld hátán legjobb statisztikus, analitikus, közgazdász, rendszerelemző, könyvelő, matematikus, ha mindezt számszerűsiteni tudja ölelésben...
